Prágai kupa

Sziasztok!

A tavaszi szünetben egy nemzetközi kupán vettünk részt U11-es csapatunkkal. A kupát Prágában rendezték meg ahol 10 kategóriában 640 csapat adta le a nevezését. A mi korsztályunkban 23 csapat jelentkezett, amelyet 3 csoportra osztottak szét. A mi csapatunk a csoportmeccsek során 4 győzelemmel és 3 vereséggel az előkelő 3. helyen végzett, amellyel bekerültünk a legjobb 8 csapat közé! A negyeddöntőben pedig megkaptunk a 2es csoport győztesét Dunaszerdahely csapatát, akiktől sajnos vereséget szenvedtünk így elbúcsúztunk a további küzdelmektől, és így a saját számítasaink szerint 7. helyen végzett a csapat! Az első ilyen megmérettetésünkön látszott a csapaton, hogy egy idegen környezetben teljesen más játszani mint a jól megszokott környezetünkben. A CSAPAT mindent megtett azért, hogy büszkék lehessünk rájuk, nem adták fel egy pillanatban sem, sőt a sérülés ami csapattársukat érte, még nagyobb elszántságra ösztökélte őket! Gratulálunk minden játékosnak és edzőnek akik a sikereinkhez hozzájárultak! Köszönjük azoknak akik elkisérték a csapatot az útra és szurkoltak a mérkőzéseken, illetve azoknak akik otthonról szorítottak értük! Megtanulták a lányok a csapatba tartozás lényegét, küzdöttek egymásért, a csapatért, segítették egymást a nehezebb pillanatok átvészelésében, büszkén viselték a csapat egyenruháit és felszereléseit. Amiben pedig tudjuk, hogy vannak elmaradásaink azokat megpróbáljuk fejleszteni, hogy még sikeresebb és még jobbak legyenek a csapataink, az egyesület! Reméljük sok ilyen csodás élményben lesz része az összes játékosunknak, mert a mostani pozitív élmények arra hajtanak mindannyiunkat, hogy ezt az élményt mindenkinek meg kell adnunk! Hajrá VEZÉREK!

Szólj hozzá!